Országos Lánctalanító Akció - Kutyavilág Alapítvány

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Országos Lánctalanító Akció

Projektek



A törvény létrejöttével a láncon tartott kutyák a figyelem középpontjába kerültek.



De csak a törvény miatt még nem lesz minden kutya szabad, a megvalósítás pedig sokszor akadályokba ütközik. Alapítványunk nem a büntetések szigorával, inkább a figyelem felhívásával és aktív segítségnyújtással kíván részt venni a feladatban. Ezért hirdetjük meg az 
Országos Lánctalanítási Akciót.

Önkéntesek és egyéb szakmai szervezetek segítségével fel kívánjuk mérni hazánk kutyatartási helyzetét és ahol hiányosságot, láncon tartást tapasztalunk ott felkérjük az állat tulajdonosát a helyzet javítására.

Célunk egy önkéntesekből, képzett ellenőrökből álló, országos lefedettséggel bíró csapat felállítása, akik tervezett ellenőrzések és alkalmi bejelentések kivizsgálása során felkutatják a szabálytalan állattartókat, segítenek a szabálykövető magatartás elérésében, eredménytelenség esetén megteszik a szükséges feljelentéseket az eljáró szerveknél. Hangsúlyozottan nem célunk a büntetések közvetítése. Elsődlegesen a kölcsönös párbeszédet és segítségnyújtást preferáljuk. Azt is tudjuk, hogy ahol eddig láncon éltek a kutyák, ott nem biztos hogy van megfelelő kerítés vagy kennel, illetve az is előfordulhat, hogy a tulajdonosnak anyagilag megterhelő lenne a szükséges átalakítás. Ha a tulajdonos anyagi helyzete indokolja, úgy alapítványunk részben, vagy egészben átvállalja az építési költségeket, illetve a megvalósításban is aktív szerepet vállal.

  • Ellenőreink, önkénteseink felkutatják a láncon élő kutyákat, illetve fogadjuk a lakossági bejelentéseket,
  • Felvesszük a kapcsolatot a tulajdonossal és segítünk a szükséges átalakítások megszervezésében, a törvényi megfelelés érdekében,
  • Beszállító partnerekkel való együttműködés alapján kedvezményes anyagbeszerzést teszünk elérhetővé az átalakítások elvégzéséhez,
  • Ha a tulajdonos nem tudja finanszírozni a szükséges átalakításokat, vállaljuk a kerítés vagy kennel kiépítését azzal a feltétellel, hogy rendszeresen ellenőrizhetjük a kutya és az általunk épített kerítés/kennel állapotát, a nem megfelelő bánásmód esetén elkobozhatjuk az állatot és új gazdát kereshetünk neki

Reményeink szerint a tulajdonosok nem az ártó szándékot, hanem a segítségnyújtó kezet fogják látni bennünk és aktívan közreműködnek az átalakítások során, hiszen a tevékenységünk nem csak a kutya, hanem a gazdája számára is segítség.

Az itt végzett önkéntes munka megfelel kötelezően előírt önkéntes tevékenységnek is, akár tartós álláskeresők kötelező önkéntes munkája, akár iskolai kötelező önkéntes munka. Alapítványunk a szükséges igazolásokat az önkénteseink részére kiállítja.

Ha részt szeretne vállalni önkéntesként a munkánkban, kérjük töltse ki a jobb oldali űrlapot és kollégáink tájékoztatni fogják a részletekről.
Jelentkezés önkéntes munkára







 Járőr, ellenőr Csatlakozó önkormányzat
 Építőanyag beszállító Csatlakozó szervezet
 Támogató Építő munka




Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz